Egy kis Iraqi, Afganisztáni harcjármű építés - átépítés HADvezér módra 1:35
4 posters
HADmodels Baráti Kör - Zárt Csoport - Meghívás alapján :: "Mellékvágány" azaz: a műfaj, amit eddig még nem nagyon építettünk
1 / 1 oldal
Egy kis Iraqi, Afganisztáni harcjármű építés - átépítés HADvezér módra 1:35
Csak, hogy elkezdjük a témát... Van pár készen kapott harcjármű makettem, amiket terveim szerint "HADvezéresítek..."
Őket kaptam, ilyen volt eredetileg a kis csapat ( a zászlókat és a stop táblát én rajzoltam meg és a barátom nyomtatta ki - még nem tudtuk, hogy nálam landolnak a járművek :
Tudom sokan azt mondanák, hogy ezek már tökéletesen jók - de mint tujátok, én szeretem kicsit a magam ízlésére alakítani ezeket a kapott dolgokat.
Pár kép még az "ilyen volt" kategóriában:
Sajnos nem készültem, hogy bemutatom a munka folyamatokat ábrázoló képeimet, ezért még nincs igazán jó fény viszonyok közt az a pár kép, amit lőttem (semmi mást nem készítettem velük, csak átmostam egyelőre) Lesz még pár apróság, amit tervezek velük, de főleg figurákat kapnak, átmosás és kis festési finomítás után. Lesz egy finom porozás is és a lánctalpak és kerekek "sivatagosítása" is tervben lesz egy egy kis vignettán. Egyelőre itt tartok még nagyon nincs kész közeli állapotban egyik sem :

Re: Egy kis Iraqi, Afganisztáni harcjármű építés - átépítés HADvezér módra 1:35
Mivel a harcjármű nem áll azért olyan nagyon távol tőlem, ezért lesz más is ebben a "flúgos futamban" a részemről még Pl. egy kamion, vagy végre befejezem a Mercedest.... vagy , majd meglátjuk még.
Re: Egy kis Iraqi, Afganisztáni harcjármű építés - átépítés HADvezér módra 1:35
Alakulgat!
A 2S1-el hogy állsz?
A 2S1-el hogy állsz?
coowell- HADmodels Baráti Köre
- Hozzászólások száma : 1977
Csatlakozás dátuma : 2015. Jan. 17.
Kor : 49
Tartózkodási hely : Kaposvár
Re: Egy kis Iraqi, Afganisztáni harcjármű építés - átépítés HADvezér módra 1:35
Én a brit tankról (azt se tudom mi az pontosan) azt a valamit (homokzsákok?) levenném. Miből van, gyurma?
Vendég- Vendég
Re: Egy kis Iraqi, Afganisztáni harcjármű építés - átépítés HADvezér módra 1:35
A porozást szerintem bátrabban lehetne alkalmazni, és nem csak a jármű alján!
Ami a homokzsákot (?) illeti, egyetértek Imivel!

bbalázs- HADmodels Baráti Köre
- Hozzászólások száma : 5450
Csatlakozás dátuma : 2014. Nov. 23.
Kor : 48
Tartózkodási hely : Tokorcs
Re: Egy kis Iraqi, Afganisztáni harcjármű építés - átépítés HADvezér módra 1:35
Azt már levettem, ez volt az első, amit csináltam vele!
A porozást még el sem kezdtem Ezek még nagyon alaplépések a bemosásról. csak hogy legyen valami kép fent az elkezdett munkálatokról.
A porozást még el sem kezdtem Ezek még nagyon alaplépések a bemosásról. csak hogy legyen valami kép fent az elkezdett munkálatokról.
Re: Egy kis Iraqi, Afganisztáni harcjármű építés - átépítés HADvezér módra 1:35
Egy Britt Challanger II , egy Warrior és egy amerikai Bradley lesz átalakítva- meg van 2 db Hummer is. Ha rosszul írtam neveket elnézést, majd még utána nézek.
Várom a topikokat tőletek is!
Induljon a flúgos futam!
Várom a topikokat tőletek is!
Induljon a flúgos futam!
Re: Egy kis Iraqi, Afganisztáni harcjármű építés - átépítés HADvezér módra 1:35
Hát ha arra gondoltok, ami kétoldalt és az orr-részen körbefutott, azt kár volt levenni (hacsak nem akarsz jobb minőségben odatenni egy újat). A 2. öbölháborúban (Operation Telic) a brit Challengereken ott van ez a feltekert ponyva (a lánctalpakat takaró "szoknyával" együt). Hogy konkrétan mire használták, azt el nem tudom képzelni, de ha rágugliztok, látható, hogy ott van szinte mindenhol a sivatagi gépeken (=lehet, hogy homokviharban takarták vele a tankot???)
gruby74- HADmodels Baráti Köre
- Hozzászólások száma : 1148
Csatlakozás dátuma : 2014. Jun. 17.
Kor : 49
Tartózkodási hely : Debrecen
Re: Egy kis Iraqi, Afganisztáni harcjármű építés - átépítés HADvezér módra 1:35
Van kép amin nincs fent Én nem teszem fel ezt a szörmedvényt az biztos.
Re: Egy kis Iraqi, Afganisztáni harcjármű építés - átépítés HADvezér módra 1:35
Akkor bizony jobbat kell csinálnod
Vendég- Vendég
Re: Egy kis Iraqi, Afganisztáni harcjármű építés - átépítés HADvezér módra 1:35
Nem teszem fel rá, örülök, hogy levettem - teljesen elrondítja. Keresek képet, ahol nincs fent - ezért bátorodtam fel, amikor megláttam hogy nincs mindegyiken. Ez olyan lesz
Re: Egy kis Iraqi, Afganisztáni harcjármű építés - átépítés HADvezér módra 1:35
A képeket nézegetve, "normál" körülmények között nincs fent. De a harcoló alakulatoknál fent volt, ezért gondolom, hogy valami "porfogó" lehet ott kint a sivatagban. De ott is előfordulhatott, hogy épp levették "kiporolni". Legyünk rugalmasak!
gruby74- HADmodels Baráti Köre
- Hozzászólások száma : 1148
Csatlakozás dátuma : 2014. Jun. 17.
Kor : 49
Tartózkodási hely : Debrecen
Re: Egy kis Iraqi, Afganisztáni harcjármű építés - átépítés HADvezér módra 1:35
Köszönöm Gruby! Megnyugodtam.
HADmodels Baráti Kör - Zárt Csoport - Meghívás alapján :: "Mellékvágány" azaz: a műfaj, amit eddig még nem nagyon építettünk
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|